Nagy örömmel, érdeklődéssel és izgalommal vettük használatba a WIWE készüléket!

A főpróba a november második felében zajlott Balaton Maratonon történt, ahol egyesületünk tagjai minden évben nagy létszámmal vesznek részt. A résztvevők és kísérők ellenőrzése történt meg, sorban egymás után (kb.40 fő) Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert szinte valamennyiünknél csak zöld jelzés jelent meg a mérés után, egyik idősebb tagunknál  (63 éves) jelzett pirosat a készülék, a másnapi kontrollvizsgálatnál azonban már két zöld, egy narancssárga jelzés jelent meg ugyanennél a férfinál. Ő egyébként jelezte is, hogy szed valamilyen gyógyszert rendszeresen.

Többnyire tagjaink családtagjai és gyerekei is rendszeresen sportolnak, néhányan versenyszerűen is. Volt olyan egyesületi tag, aki mérte családtagjait is, rendben találtak mindent.

Az általunk szervezett versenyekre is visszük a kis készüléket, tehát a lehetőség bárki számára (amatőr és "profi" egyaránt) adott.

Mindazonáltal egy, a saját nagyobbik fiamat érintő figyelmeztetést kaptunk egy mérésnél, majd a másnapi kontrollmérésnél is pirosat jelzett a készülék. A feleségem a helyi kórházban dolgozik, így egy normál EKG-készüléken is elvégezték a több elvezetéses vizsgálatot, amit megmutattunk a kardiológusnak: egy - feltehetően veleszületett - jobb szárblokkot diagnosztizált.  A kardiológus szerint nagyon sok gyereknek van, ha panaszt nem okoz, nem kell vele különösebben foglalkozni. Javasolt egy szív UH-vizsgálatot, ami ha rendben van, akkor továbbléphetünk. Ez is megtörtént, rendben találta, mi is megnyugodhattunk.

Az azért elgondolkoztató, hogy ez a fiam (jelenleg 21 éves) 12-13 éves korától 5 éven keresztül versenyszerűen triatlonozott, ahol elég kemény terhelést kaptak, évente volt sportorvosi vizsgálat, de soha nem jelezték felénk ezt a problémát.

Összefoglalva nagyon hasznosnak ítéljük a készüléket, és még egyszer köszönjük a lehetőséget.

Érdy Gábor - Esztergomi Futóművek Egyesüle


Vissza