"WIWE-VAL SZÉP AZ ÉLET, DE LEGALÁBBIS BIZTONSÁGOSABB!"

Ez a zsebben is elférő, könnyen kezelhető kis eszköz sokak számára jelenthet biztonságot, de akár felhívhatja a figyelmet egy komolyabb kivizsgálás szükségességére is.

történetem
"Félévente jártam kardiológiai vizsgálatra,a doki mindig azt mondta,hogy amíg a középső karika nem lesz piros,addig ne aggódjak."

Észrevettem gyomortájékon, hogy össze-vissza kalimpál a motor, egyből nyúltam a készülékért. A mérés közben már nyugtalan voltam a görbe láttán, a pulzusom fel is ment a szokásos 60 alattiról 116-ra. A színek így követték egymást: EKG piros, PF piros, KH zöld. Aritmia vizsgálat: Felmerül a pitvarfibrilláció gyanúja. Mondanom sem kell, ideges lettem.

történetem
"20 éves koromban diagnosztizáltak nálam először magasvérnyomás-betegséget, majd szívritmuszavart. A családban sok a szív- és keringésbeteg, tehát ezen egyáltalán nem lepődtem meg."

A WIWE mindig nálam van, úgy, mint a telefonom. Bármikor kezdődik az a rossz érzés, ami a fura ritmusokhoz kapcsolódik, csak nyúlok érte és mérek.

történetem
"A betegségünk folyamatos és pontos követésében illetve az okok feltárásában majd a gyógyításban mind nekünk mind az orvosunknak óriási segítséget jelentett"

Folyamatosan ellenőriztük az egészségi állapotunkat a WIWE-val anélkül, hogy ezzel terheltük volna a háziorvosunkat.

történetem
Ha nincs a WIWE, sosem jövök rá, mitől ver indokolatlanul hevesen a szívem

Minden átmenet nélkül egy nap azt éreztem, hogy a lakásunk emeletére ha felmegyek, majd' kiugrik a szívem a helyéről. Kíváncsiságból le is ellenőriztem a készülékkel az állapotom, és legnagyobb megdöbbenésemre azt jelezte: Pitvarfibrilláció jele észlelhető.

történetem
"Nagyon elégedett vagyok a készülékkel, örülök, hogy saját mellett döntöttem, s ez egy biztonságot ad számomra."

Egy kedves felhasználónk története.

történetem
"A WIWE a kezelőorvosnak is többletinformációt nyújt"

Most már tudom, ha "kalimpál" a szívem, olyankor mi történik, mert a WIWE kimutatja.

történetem
"Rengeteget segített a WIWE."

2019 végén magas vérnyomás betegség okozta kezdődő bal kamrai hipertrófiát diagnosztizáltak nálam. Ekkor kezdtem el használni a WIWE-ot.

történetem
"Én csak ajánlani tudom a készüléket,hisz életeket menthet!"

Több szívproblémát is sikerült feltárni a WIWE-val.

történetem
"A WIWE készülék segített abban, hogy megértsem miért érzem rosszul magam."

Egy Kedves Felhasználónk története.

történetem
"Biztonság érzést ad a használat a szív problémám után."

Egy Kedves Felhasználónk története.

történetem
"Megrendelésem után már az első EKG  és a további eredmények igazolták a fibrilláció tényét."

Tapasztalataim alapján csak ajánlani tudom mindazoknak, akiknél a legkisebb gyanú is felmerül, hogy szívproblémával küzdenek. Probléma esetén a készülék által készített EKG eredmény alapján az orvosnak is jobbak a lehetőségei a diagnózis felállításában.

történetem
"Összességében elmondhatom, hogy egy szívinfarktustól mentett meg a készülék, amit a kardiológus is megerősített!"

Mivel 2 éve ismét előjöttek a ritmuszavaraim, megvásároltam a WIWE készüléket. Már az első használatnál "besárgult" 1-2 érték, így bejelentkeztem a háziorvosnál, aki tovább irányított a kardiológushoz.

történetem
"Nagyon szeretném ha még sokáig vigyázna anyukámra a WIWE"

"Én nagyon jónak tartom ezt a kis készüléket. Az elmúlt egy évben legalább 2-szer előztünk meg vele stroke-t. Ha nem lett volna a wiwe, akkor észre sem vettük volna a pitvarfibrillációt, hiszen semmi tünet (fájdalom, nehézlégzés, stb.) nem volt. Ma már biztosnak gondolom, hogy a 1,5 évvel ezelőtti stroke-t is egy ilyen alattomos pitvarfibrilláció okozta, ami a wiwe nélkül akár meg is ismétlődhetett volna."

történetem
"Egyre kilátástalanabbnak éreztem a helyzetemet, ekkor olvastam a WIWE készülékről. Azonnal megrendeltem, ami életem egyik legjobb döntése volt."

2 évig nem sikerult “elcsípni”, mire orvoshoz értem, visszaállt a normál ritmus, vagy egyedül voltam otthon és nem tudtam megoldani.

történetem
"Ez kell nekem! Döntöttem el azonnal, amikor megláttam, hogy az EKG görbéket is rögzíti a kis készülék kinyomtathatóan. Meg is volt a családi ajándék pontosan karácsonyra kiszállítva!"

Keresztes Péter történetét olvashatják:

történetem
"Áldom az eszem hogy annak idején megvettem a készüléket."

Mire vége lett a túrának vert a víz és fáradtnak éreztem magam. Másnap mentünk tovább a Krk szigetre. Itt is fent álltak a tünetek. Szerencsére vittem magammal a WIWE készüléket. Elrettentő eredmények jöttek. 

történetem
"Elolvastam a hivatkozó cikket és az meggyőzött arról, hogy ezt a készüléket kell megvennem."

Karácsonyi ajándékként vettem férjemnek a sokasodó szívritmus zavarai miatt. Kapott ugyan baráti belgyógyásztól házi használatra egy EKG készüléket, amit teljesen laikus módon kezelnem kellett. Hát ez nem jött össze. Így aztán rátelepedtem az internetre, megoldást keresve. Tulajdonképpen okosórát kerestem, de szerencsére rá találtam Önökre.

történetem
"Több száz embert mértem végig, köztük olyanokat is akiknek ismert kardiológiai problémájuk volt. Az ő betegségüket a WIWE is visszaigazolta."

Voltak olyanok is akik tőlem tudták meg, hogy meg kellene látogatniuk legalább a háziorvosukat. Aki kérte annak e-mailban el is küldtem az eredményeit.

történetem
"Nem is történet ez, inkább egy életérzés!"

Idős szüleim (78 és 76 évesek) részére vettem elsősorban a WIWE-t, mert sok betegséggel terheltek. Azt gondoltam, jó ha tudom mi a helyzet. Minden héten hétfőn, szerdán és szombaton van "mérési nap", amit már nagyon várnak.

történetem
"Az első lehetséges pillanatban megrendeltem azzal a gondolattal, hogy családom idősebb tagjainak milyen jó lesz."

"Másnap a munkahelyemen is megmutattam. Nagy siker volt és három társamnak segítettem megrendelni. A háziorvosomat felkerestem a leleteimmel és a WIWE t neki is megmutattam. Persze, hogy rendelnem kellett neki is. "

történetem
"Máig is áldom a szerencsémet- Szépen elsétálgattam vagy két napig az hátsó fali infarktusommal."

Hétfőn csak azért mentem el az orvoshoz, mert  elfogyott az  Aspirin – és csak úgy mellesleg kértem a helyettes   doktor  urat (nem  csinálna  egy Ekg-t)-   no jól van mondta. Aztán  kezembe  nyomták a receptet és  már  fogtam a  kilincset amikor szólt  ugyan üljek már  le egy  kicsit  még. Hosszasan  nézegették aztán kaptam egy  marék gyógyszert és  mondták innen fel nem állok.

történetem
"A televízióban láttam késő esti beszélgetést,tudományos témákban , és ott számolt be a készülék fejlesztője erről a forradalmi készülékről."

László történetét olvashatják:

történetem
"Én Őrangyalként gondolok rá"

Mikor először kiprobálták csak ámultam, de a mérés után azonnal tudtam, igen ez kell nekem.

történetem
"Ez a pici kis készülék az én házi orvosom"

Csodás kis készülék! Olyan sokoldalú, hogy néhány mondatban szinte lehetetlen bemutatni. Összegezve az elmondottakat én már sehova nem megyek nélküle, a kis kézi táskámban mindenhová magammal viszem, nekem biztonságérzetet ad, megnyugtat, hogy folyamatos visszajelzést kaphatok az állapotomról.

történetem
"Én és a WIWE – egy szoros barátság története"

A fenti eredményeket rendszeresen megosztom (emailben, ami rendkívül egyszerűen használható) kezelőorvommal, akinek ez – bevallása szerint – nagy segítség a két vizsgálat közti állapotváltozásom figyelésére.

történetem
"Az orvos teljesen megvolt illetődve amiatt, hogy Ő még nem találkozott olyan beteggel aki hozta volna a saját diagnózisát."

János történetét olvashatják:

 

történetem
"Sajnos a Covid vírus megviseli az ember. Velem is ez történt."

Azt kezdtem érezni a szivem gyorsan rendszertelenül ver. Sajnos fordultam a korházi cardiologiához, hogy sziveskedjenek egy holter ekg részemre felhelyezni. Sajnos hiába dolgoztam 4o évet az adott korházba a pandémia miatt ezt nem engedélyezték. Akkor találkoztam egy magánrendelőben az Önök készülékével.

történetem
"2018. szeptemberében  éppen egy kórházi szakorvosnál jártam így feltettem a kérdést: hasznos lehet-e egy ilyen kis készülék? A válasz  egyértelműen NEM volt, mondván ezek egycsatornás készülékek, pontatlanok."

Egy igen erős rosszullét sorozat után, 3-4 WIWE mérést kinyomtattam és azzal ismételten felkerestem a korábbi szakorvost. Hát ez egyértelműen pitvarfibrilláció! Mivel csinálta ezt az EKG-t?  Mondtam, hogy WIWE és természetesen NEM emlékeztettem arra, amit 2 hónapja mondott!

Azonnal elkezdte a vér hígítóval való kezelést.

történetem
"Sokszor az ember lelki nyugalma fontosabb mint maga a betegség vagy a probléma"

Augusztus végén elegem lett, végére kell járni ennek a dolognak. Kértem volna beutalót a kardiológiára. Beutalót kaptam, időpontot nem. Még a telefon sem működött. Aztán próbáltam emailen bejelentkezni, utolsó pillanatban lemondta az orvos a vizsgálatot. Kerestem magánklinikát. Ki volt írva a honlapjukra, hogy a rendelés szünetel.

történetem
"Az Önök készüléke már két hónappal előtte jelezte, hogy baj lesz. Nem vettük elég komolyan. "

Ma már nagyobb tisztelettel nézek (és használom) a készüléket.

Ajánlom mindenkinek aki használja hogy vegye komolyan a jelzéseket. 

történetem
"Már megint a pulzus. Kicsit tovább maradt a rosszullét így tudtam, hogy most sikerrel járok. Csináltam pár mérést egymás után és elküldtem a kardiológusomnak."

Mióta megvan egyfajta hagyomány lett a látogatóba érkező ismerősök és rokonok mérése. Első kérdések: Hogy vagytok? Csinálunk egy EKG-t?

történetem
"Első alkalommal rögtön állított is egy gyógyszerem adagolásán a WIWE által kimutatott probléma miatt."

Ágnes történetét olvashatják:

történetem
"Tudtam, hogy extrasystoléim vannak, de arra nem gondoltam, hogy pitvarfibrillációval kórházba kerülök. "

Lukácsi Lászlóné történenét olvashatják:

történetem
"EKG vizsgálatra egészen biztos, hogy magamtól pár évig még nem mentem volna el, ha a WIWE készülékes eredmény ezt nem indokolja."
 A WIWE-os kolléga rövid elemzés keretében ismertette a mérés eredményét: informatív, érdekes és lényegre törő volt. Jelezte, hogy a készülék problémát észlelt, és hogy kamarai vezetési zavar gyanú merült fel, amelyet érdemes lenne kivizsgáltatnom. 
történetem
"Nem bántam meg a készülék megvételét, elégedett vagyok vele és jó szívvel ajánlom mindenkinek."

Béla történetét olvashatják:

történetem
"Ahogy egyre idősebb lettem a tünetek egyre fokozódtak, több 10 ezer forintokat fizettem ki orvosra, Holter EKG-g folyamatos felhelyezésére, de ilyenkor természetesen ismét semmi."

Sajnálattal tölt el, hogy nagyon sok orvos, és ápoló sem tud a készülékről semmit , nemhogy a civil, hasonló problémával küzdő emberek. Úgy vélem az ilyen történetek, hozhatják közelebb az emberekhez ezt a csodás találmányt.

történetem
"Rosszul lettem és a vizsgálatok eredményeként kaptam egy pace-maker beültetést."

Szilvia történetét olvashatják:

történetem
"WIWE, köszönöm, hogy vagy nekem!

Nagyon sokat segít a készülék abban, hogy az embert megnyugtassa.

történetem
"Ezt a történetet azoknak ajánlom, akiknek Pacemaker beültetés történt! De azoknak is akik, döntés előtt állnak, és nem pacemakeresek."

Ha akkor lett volna WIWE készülékem! Tudtam volna bizonyítani a tüneteimet.

történetem
"Ha nem tudtam volna a WIWE mérésekkel igazolni a folyamatos alacsony pulzust, egy tortúra lett volna, mire bekerülök a kardiológiára."

Tavaly húsvétkor óriási segítséget jelentett a gyógykezelésemben. Fülészeti problémámból adódóan egy olyan infúziós kezelést kaptam a kórházban, amit a szívem miatt igazából nem kaphattam volna.

történetem
"Hivatalosan WIWE, de mivel feleségem azonnal család egészségügyi felelősének nevezte ki, nevet is adott neki, ő lett a család Lujzi nővére."

Eleinte kétkedve nézegettem a készüléket, minek ez, járok én a kardiológusokhoz eleget kontrollra, még ez a Lujzi hiányzott csak nekem. Én mint tapasztalt férfi ember, némi morgás után megadtam magam, a hal is úgy fárad, ha arra húzzuk amerre úszik.

történetem
"Valószinűleg egy stroketól megmentette a WIWE a betegünket."

Egy kedves orvos felhasználók története:

történetem
"Köszönöm a nyugalmat amit az otthonomban is érezhetek. "

Mindenkinek nagyon ajánlom a WIWE-t mert a mai egészségügyi helyzetben minden háztartásban kellene minimum egy eszköznek lennie.

történetem
"2018-ban egy szív eredetűnek vélt mellkasi nyomással és pánikkal kísért folyamat után kórházban kötöttem ki, ez két év alatt négy alkalommal is megtörtént."

Az orvos halkan megjegyezte. 38 éves vagyok, még pont időben jöttem hogy egy életmód váltással megőrizzem a szívem egészségét.

történetem
"Kardiológián dolgozom és egyik éjjel arra ébredtem otthon, hogy a szívem össze-vissza és nagyon gyorsan ver. "

Az orvosom ekkor mutatta meg a Wiwe készüléket és mondta legyen nálam pár hónapig, hogy ha ismét érzek ritmuszavart detektálhassuk.

történetem
"A WIWE mérések eredményei igazolták a gyanúmat, sőt a készülék javasolta a további szakorvosi vizsgálatot."

A kezelőorvosom nagy örömmel fogadta, hogy vittem az elmentett adatokat, ennek hatására, és egy alapos kivizsgálást követően 2019. július 22-én ablációt végeztek rajtam.

történetem
"Oké mondtuk egy mérés nem mérés újra próbáltuk egy fél óra múlva megint. Piros sárga piros. "

Mondta hogy ha nem mértünk  volna akkor infarkust kapott volna. 

történetem
"Az én történetem valószínűleg nem a legáltalánosabb."

Nándor történetét olvashatják:

történetem
"Hasznosnak tartom a készüléket a hétköznapok egészségügyi biztonsága megteremtésében, mint kéznél levő elsődleges eszközt a mai zaklatott, frusztrált világban."

Ákos történetét olvashatják:

 

történetem
"Igen hasznosnak találtam, s tartom jelenleg is koromnál fogva"

Sándor történetét olvashatják:

történetem
"Meglepődve tapasztaltam, hogy az egyik mért értékem szinte minden alkalommal a problémát jelző tartományba esett."

Kedves felhasználónk történetét olvashatják:

történetem
"Rögtön óriási vágyat éreztem , hogy nekem is legyen ilyen. "

Gyerekkorom óta küzdök szív problémával , billentyű nem zár tökéletesen. A vérnyomásom gyógyszerrel karbantartott . 

történetem
"Tavaly ősszel egyre gyakrabban jelentkeztek kisebb eltérések, mígnem egy külföldi utam során este heves és rendszertelen szívdobogás fogott el."

Természetesen nálam volt a WIWE, pitvarfibrillációt rögzített.

történetem
"A Wiwe nélkül én személyesen nem mentem volna el a kardiológiai szakrendelésre!"

Egy Kedves Felhasználónk történetét olvashatják:

történetem
"Körülbelül 20 főt sikerült megvizsgálni-Egy kivételével mindenkinek rendben voltak az eredmények"

Nagyon jó érzéssel töltött el. hogy az én Wiwe-mal tudtam valakinek segíteni.

történetem
"Komplex veleszületett szívfejlődési rendellenességem volt, amire 39 éves koromig nem derült fény."

Nekem ebben segít a WIWE. Minden nap használom, különböző élethelyzetekben.

történetem
"Pár éve beszereztem, és azóta használom rendszeresen."

Béla történetét olvashatják:

történetem
"Volt ismerősöm akinek ha ilyen készüléke lett volna ma is élne."

Többen tanácsomra megvásárolták a WIWE készüléket. Ha tönkremenne ugyanúgy megvenném.

történetem
"Mindig kéznél van, bárhová megyek, ez biztonságot ad!"

Erzsébet történetét olvashatják:

történetem
"Meglepődtem,amikor a kollégámnak minden értéke piros volt."
történetem
"Legnagyobb segítsége számomra, hogy a mérés eredménye azonnal látható és pszichésen megnyugtat."

Egy kedves felhasználónk történetét olvashatják:

történetem
"Háziorvos  is elismerően nyilatkozott a készülékről."

Egy kedves felhasználónk történetét olvashatják:

történetem
A TÖRTÉNTEK ALAPJÁN SOKAN MONDTÁK, HOGY MICSODA VÉLETLENNEK KÖSZÖNHETEM AZ ÉLETEM, DE SZERINTEM VÉLETLENEK NINCSENEK!

Mindenesetre a terheléses vizsgálat annyira jól sikerült, hogy azonnal vittek a műtőbe szívkoszorúér festésre, ahol kiderült, hogy súlyos nagyér betegségem van, így nem lehetséges a katéteres beavatkozás

történetem
Kardiológusok ajánlásai (angol)

PDF megnyitás

történetem
Oszvald Marika
Színésznő, operetténekes

"Imádom a színpadot, sokáig akarom még csinálni! Amikor hallottam a WIWE-ról, négyet vásároltam a családomnak!“

történetem
Péter Anna
Anyuka

"Megrendeltem a WIWE-ot és pár napon belül sikerült is otthon "elkapni" egy rosszullétet. Két napja túlestem egy katéteres abláción: százszázalékosan igazolódott a WIWE diagnózisa!"

történetem
Beck Monika
49 éves anyuka, amatőr sportoló, Magyarország Szív Futónagykövete

"Számomra ez az apró kis készülék, szinte olyan, mint a pacemakerem - ott van velem, együtt él velem."

történetem
A WIWE tesztje a Schön Klinik-en
történetem
Dr. Boros Szilvia

"A wiwe készüléket 2015-óta alkalmazom a búvárorvosi alkalmassági vizsgálatok alatt. Én, mint búvárorvos szakmailag megbízhatónak és tökéletesen alkalmasnak tartom arra, hogy egy olyan koránt sem veszélytelen rekreációs sportág esetében, mint a búvárkodás, kiszűrje a szív egészségével kapcsolatos problémákat, eltéréseket."

történetem
Jelezte a pitvarfibrillációt!

A wiwe jelezte a pitvarfibrillációt a kórházban fekvő apámnál, megmutattuk az orvosának, aki egy EKG vizsgálattal azonnal meg is erősítette. Ha nincs ez az eszköz, lehet, hogy ki sem derül.

T.Z.

történetem
Egy hónapig teszteltem a WIWE-ot és nálam ötösre vizsgázott a rendszer!

Mondom úgy, hogy jópár applikáció fejlesztésében részt vettem és aktív felhasználója is vagyok napi szinten 1-2 tracking és mhealth alkalmazásnak. A WIWE megjelenése innovatív: kis méret, könnyű, elegáns kialakítás és felület.

történetem
Megjelenése óta használom a WIWE-ot, apukám szúrta ki egy TV műsorban

Egy krónikus betegség miatt a szívizmom sérült, így gyakran tapasztalok mellkasi fájdalmat, palpitációt, légszomjam van és ezek időnként éjszaka jelentkeznek.

történetem
Nagy örömmel, érdeklődéssel és izgalommal vettük használatba a WIWE készüléket!

A főpróba a november második felében zajlott Balaton Maratonon történt, ahol egyesületünk tagjai minden évben nagy létszámmal vesznek részt. A résztvevők és kísérők ellenőrzése történt meg, sorban egymás után (kb.40 fő) Egyik idősebb tagunknál  (63 éves) jelzett pirosat a készülék, a másnapi kontrollvizsgálatnál azonban már két zöld, egy narancssárga jelzés jelent meg ugyanennél a férfinál. Ő egyébként jelezte is, hogy szed valamilyen gyógyszert rendszeresen.

történetem
A készülék legelső vásárlói között vagyunk!
történetem
Stresszes környezetben dolgozom, többször éreztem szapora szívverést, mellkasi szorítást
történetem
További vélemények
történetem